1. nap 2008.07.12.

Reggel a gyerekek kikísértek a buszhoz. Dromedár láthatóan nem volt könnyű még a fiamnak sem. A csapat bíztató, mindenki pontosan érkezett, és az útitársamon kívül más ismerős is van a csapatban. Imre és Miklós – a két gépkocsivezető – sem tűnnek olyannak, akikkel nem lesz kellemes az utazás. Óramű pontossággal indultunk. A csapat másik része a Nagyvárad téren csatlakozott hozzánk. Ők gyakran utaznak együtt, mindnyájan ismerik egymást és gyakorlott utazók.

Szlovákián gyorsan átszaladtunk, egy kis szögleten Csehországot érintve már Lengyelországban is voltunk. Ekkor még nem gondoltam arra, hogy lesz az úton olyan, amikor azt a kérdést teszem fel, hogy melyik országban is vagyok most?
Idegenvezetőnk Erzsike szerint ez az út a „hattyúdala” többször nem szeretne ilyen hosszú útra csoportot kísérni. Látható, hogy apait-anyait bevet azért, hogy ez az út számunkra is emlékezetes maradjon. Amerre haladunk mindenütt bemutatja a történelmi múlt odavonatkozó részeit. Így beszél Pozsonyról, Komáromról, Zsolnáról, a lovagrendről, de Körmöcbányáról és Besztercebányáról is. Idegenvezetőnk, jó tanárhoz méltóan meglepett bennünket az első totóval, és hogy a szokásoktól eltérjünk, mindjárt 20 kérdéssel, s amit Szlovákiáról elmondott nekünk azt mindjárt ki is kérdezte. Na persze jó diákhoz méltóan egy kis súgást is igénybe véve tornáztattuk agyunkat, nem is rossz eredménnyel. Persze örültünk, hogyha a tippjeink is bejöttek.
A táj, amelyen haladunk végig alföld, viszonylag egyhangú, legelő tehenek, legelő tehén fejőnővel, gólyák (rengeteg gólya van arrafelé), esetleg legelésző lovak.

Rövid megállók után este 7-re értünk Varsóba. Meglepő toronyépületek vonzzák a tekintetet, de nem nyomasztóak. A vasúti pályaudvar üvegteteje olyan, mint a hullámzó víz. Szembetűnik egy pálmafa, amiről persze mindnyájan azt hittük, hogy valódi. Talán még az alsó levelek sárgulását is látni véltük. Kiderült, hogy művész alkotta és egy évre kapott engedélyt, hogy ki legyen állítva a műve, kapott hideget is meleget is. Egy év elteltével le akarták bontani, de a „köz” felhördülése megakadályozta a bontást, így most is a helyén áll.
Megérkezés után még a szállás elfoglalása előtt gyors városnézésre készültünk a felújított belső városrészbe. Elindultunk, bár a felhők nem sok jót jósoltak.


Varsóról azt mondják, hogy olyan, mint a főnix madár. Többszöri pusztulás után is újraépült. A II. világháborúban a város történelmi magja teljesen elpusztult, de régi tervrajzok, fényképek alapján újjáépült. Annak ellenére, hogy nem az eredeti történelmi épületek állnak az óvárosban, az UNESCO 1980-ban a világörökség részévé nyilvánította.


A vészjósló felhők nem hazudtolták meg önmagukat, trópusi zápor zúdult ránk. Először tető alá húzódtunk, majd miután azt láttuk, amit hittünk, esernyő alá húzódva tovább indultunk. Na. ekkor zúdult le az igazi égi áldás.
A téren egy zenekar játszott, a teraszokon emberek vacsoráztak. Senki nem futamodott meg, az étkezők beljebb húzták a széket, a koncertet élvezők kinyitották az esernyőjüket és tovább hallgatták a zenét, a gyerekek cipőt levetve tapicskoltak a meleg esővízben, a férfiak kiélvezték a hirtelen jött vizes póló versenyt.


Made with Slideshow Embed Tool

Tovább a szentpétervári út 2. napjára >>