Bejegyzések
A hajó ragyogó napsütésben indult el a Fontánkán bámultuk a város folyóparti épületeit, gyorsan húztuk be a nyakunkat, ha hídhoz közeledtünk, mert nem szerettünk volna lefejezett turisták lenni. A kiszállás után rövid sétával az Ermitázs előtt találtuk magunkat.
Egész úton lenyűgöznek azok a tágas terek, amelyekkel itt találkozunk. Az Ermitázsba előre bejelentett időpontunk volt, így még a nyitás előtt bemehettünk, de ütemesen kellett haladnunk, mert sorban jöttek a csoportok. Nem tudom hol hallottam, de nem a sajátom, hogy itt műkincsben műkincset látunk. Ez igaz is. Az épület maga is csodálatra méltó, nem beszélve a gazdag műkincsgyűjteményről. Az Ermitázs (jó kis remetelak) megtekintése sem félnapos program. Jó lett volna egy-egy műalkotás előtt leülni, bár nem is emlékszem, hegy láttam e úgy ülőalkalmatosságot, mint nálunk a Nemzeti Galériában vagy a Szépművészeti Múzeumban egy-egy különleges alkotás előtt. De csak a termekben hosszabb bámészkodásra is jó lett volna egy kicsit több idő. Szerencsénk volt a látogatáskor, mert kevesebb vendéget engedtek be, mert olasz delegáció érkezett, és nekik tették emberibbé a látogatást, ennek előnyeit így mi is érezhettük. Ludmilla lelkiismeretesen végigvitt bennünket a termeken. A György terem különlegessége az volt, hogy az intarziás padló tükörképe a plafon. Meglepett, hogy erre a csodálatos padlóra ráléphettünk cipőben. Ludmilla úgy tájékoztatott, hogy valami különleges anyaggal kezelték a parkettát, portaszítóbb és sokkal szebb, mint amikor papucsban mentek rá a látogatók. A pavilon teremben egy különleges órát láttunk a páva órát. Egész órakor a páva szétterjeszti a farkát, a kakas kukorékol, a mókus rágja a mogyorót, a bagoly ingatja a fejét. Na azért ez az óra a mi szobánkban nem férne el. A padló önmaga is minden teremben különleges és gyönyörű. A termeken, ha csak úgy megyek végig, hogy a plafont nézem egy élmény, ha a padlót az egy másik, ha a falakat az is külön kaland. Na és a műkincsek?
A díszlépcsőházban több mint 1m magas malachit váza áll. Áthaladtunk az olasz művészetet bemutató termeken. Ticiano 8 műve volt egy teremben. A Leonardo teremben csodálatos Madonna képeket láttunk. Raffaello terem, majolika gyűjteményes terem, az olasz XVI-XVII. Sz. A termet uralta a hatalmas lazurit asztal és váza. Az épületnek ez a része már múzeumnak épült. Veronese műveket láthattunk. A spanyol teremben Goya, El Greco képei láthatók. A múzeum 41 Rembrandt alkotást őriz. Láttam a Danaida (ezt öntötték le savval), a Saskia mint Flóra istennő, A fiatal nő felpróbálja a fülbevalót, képeket. A Tékozló fiú visszatérése c. kép sugározza az emberi tragédiát, a szeretet, a megbocsátást. Méltán büszke a múzeum arra, hogy mű birtokában vannak ezek a műremekek.) A sátorteremben a holland művészetből láthattunk. A Rubens teremben 44 műve van kiállítva, többek között a Zsuzsanna és a vének, A Föld és víz szövetsége, Jézus a farizeusokkal, Izabella infánsnő…
Na, itt feladom a felsorolást.
Már az előző múzeumokban is látható volt, hogy milyen állapotban volt az épület a második világháború végén. El sem tudom képzelni, hogy a romokból hogyan állították vissza ezeket a csodákat az eredeti pompájukban.
És ismét itt a hiányérzet, ezt is meg kellene egyszer rendesen nézni. (Néhány hét?)
Folytatva utunkat láthattuk a bronzlovas: az emlékművet. Ezt 1762-1796 között uralkodó II. Katalin cárnő emeltette. A lovas olyan hatású, mintha egy sziklára vágtatna fel, és közben eltapossa a kígyót. Az emlékmű 13 méter magas, talapzatán: „I. Péternek II. Katalin, az 1782. esztendőben”. Közelében egy szép park van és ott nyüzsgött a jelen, menyasszony menyasszonyt, násznép násznépet követett. Szokás, hogy az ifjú pár virágot helyez el a szobornál. Gördült be limuzin is. Óvatos voltam, hogy nehogy a rigai élmény ismétlődjön.
A program további része az Izsák templom megtekintése volt. Úgy látszik, nekem mindenhonnan a pad hiányzik. Ebben a templomban nincs. A kupola fantasztikus. Magassága a kereszttel 101 méter. Egyszerre 2000-11000 ember fér be. Ebben a templomban volt felfüggesztve a Foucault inga. Kissé már leamortizálva mentünk tovább a Vérző Megváltó templomba.
Ez a templom azon a helyen épült, ahol II. Sándor cár az ellene elkövetett merényletben meghalt. Olyan látogatótömeg volt benn, hogy a békés nézelődésre nem volt igazán mód. 7000 négyzetméter mozaikkép van benne. Érdekes, hogy ez a templom mindig fűtött volt és volt benne áram.
Elhagyva a templomot egy kicsit lerogytunk a templom melletti parkban egy cseppet pihenni. Itt is röpködtek a menyasszonyok, de itt már fotózás folyt, szolidabb és pikánsabb felvételek készültek. A templom másik oldalán itt is megvolt a turistákat csalogató „piac”. Mi sem álltunk ellent, egy kicsit bámészkodtunk, végiggondoltuk, hogy kinek szeretnénk meglepit vinni és egy kicsit költekeztünk.
Elindultunk a Nyevszkij sugárút felé, úgy terveztük, hogy egy darabon végigsétálunk rajta, de olyan délutáni csúcs volt, hogy erről letettünk, és a térképünk segítségével este fél nyolc körül visszasétáltunk a szállodába, miközben ide-oda betértünk egy kicsit nézelődni. Hazaérve egy kicsit lepihentünk, közben gyönyörködtünk a napfény játékában a felhőkön. 9-kor, 10-kor…
Felfrissülve lesétáltunk a Fontanka partjára, ahonnan a hajónk indult. A két magyar csoport töltötte meg a hajót. Igen sűrűn voltunk, mert a gyönyörű időben senkinek nem akaródzott a hajó zárt részébe menni. De sok jó ember…
Most esti kivilágításban láthattuk az épületeket.
Szinte fesztiváli hangulat volt. Hajók tömkelegén várták velünk együtt az érdeklődők a hidak nyitását. A parton, a hidakon rengeteg jókedvű ember volt. Féltettem piciny életemet, mert itt a hajók úgy mozogtak a vízen cikázva, mint az olasz csúcsforgalomban az autók.
Két híd felnyitását vártuk. Az egyiknél középen a másikon a szélső pillérnél nyitottak.
Negyed háromkor aztán ágyba zuhantunk, hogy a következő napra is üzemképesek legyünk.
Made with Slideshow Embed Tool
Tovább a szentpétervári út 8. napjára >>
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése