8. nap 2008.07.19.

Ismét útra keltünk és Peterhof (Petrodvorec) felé vettük utunkat idegenvezetőink közreműködésével. Útközben már itt is láttunk épülni kínai lakónegyedet. Időpontra érkeztünk, de a látogatók tömege itt is nyomasztó volt. Szerencsére a várakozás ideje alatt a Nap úgy mozgott, hogy árnyékba kerültünk. Nem lehetett a sorból kiállni, mert így is volt olyan ügyeskedő csoport, amelyik elénk szivárgott. Szívem szerint lesétáltam volna a parkba és elnézelődöm, de ha már itt vagyok csak nem hagyom ki az épületet.
Amíg vártunk legalább gyönyörködhettünk a csodaszép szökőkutas parkban. A bejárattól leláttunk a Finn öbölre.


Az épület hasonló pompával bír, mint az előző napokon megnézettek, de itt volt a legkevesebb lehetőség a gyönyörködésre, mert a teremőrök – a mi érdekünkben is – igen ütemesen irányították a csoportokat, hogy minél többen részesei lehessünk ennek a különleges látványnak. Csodálatos bútorok, porcelánok, festmények során haladtunk végig, de a lelkemben már vártam a park gyönyörűségeit.


Az épület főbejáratával szemben a Finn öbölig lenyúló szökőkútrendszer páratlan látványt nyújt, ha lenézünk rá, de igazán a csatorna fölött átívelő hidakról teljes a kép. A parkban ezen a fő rendszeren kívül láttunk humoros szökőkutakat is, így az esernyő formájút, olyat, ami látszólag egy macskaköves terecske, de aki rossz kőre lép arra szökőkút spriccel ki a kövek közül. Megint egy hely ahol egy nap csak a parkban jól esett volna.


A parkolóhoz ismét árusok tömegén haladhattunk át az ízléses és kevésbé ízléses portékák között. Itt megtört az én ellenállásom is. Beleszerettem egy kézzel festett porcelán csészébe. Miután hosszú utazáson a legcélszerűbb kényes törékeny porcelánnal utazni, így megvettem a csészét.
Délutánra úgy terveztük, hogy lelépünk a csoporttól és egy kicsit csavargunk, de végül is a Péter-Pál erődöt sem hagyhattuk ki, így az idegenvezetővel ide is elmentünk. Jókor voltunk jó helyen, mert fél ötkor és ötkor is hallhattuk a harangszót. Az udvar gránit zúzalékkal volt leszórva, a ragyogó napsütésben mindenütt csillogást láthattunk, ha felnéztünk, akkor meg a torony arany felületéről visszacsillogó napsugár kápráztatott el.


A Péter-Pál székesegyház temetkezési helye a cároknak. A Romanov kápolna tele volt virággal, mert érkezésünk előtt két nappal volt a kivégzett II. Miklós cárnak és a család halálának 90. évfordulója alkalmából nagyszabású megemlékezés volt. A két nappal korábbi forgalmi dugónak ez is oka volt. Elgondolkodtam, hogy ez a hatalmas építkezés vajon hány ember életébe kerülhetett, de az kétségtelen, hogy az építőt túlélte az épület. A Néva partra kisétálva a Néván működő hatalmas szökőkút gyönyörködtetett el. A katedrálissal szemben van a kicsi bárkaház, amelyben láthattuk azt a fából készült vitorlást, amelynek a fedélzetén Péter a hajózást kitanulta. Kicsit meglepett Nagy Péter szobra. A szobrász nem szépített, olyannak ábrázolta, amilyennek a kutatások eredményei mutatják. Langaléta volt, de kis fejjel és törpéhez illő 35-ös lábakkal. A termetéhez illő lábbeli hordott és kitömte az orrát. A szobrot nem lehetett önmagában lefotózni az ölében ülő fényképezésre váró látogatók nélkül.

Visszaúton napos időben is megnéztük az Auróra csatahajót (esőben már láttuk), valamint I. Péter kunyhóját, ami fából épült, de köré építettek egy kő épületet, hogy megvédjék az eredeti épületet.
Visszaérve a szállásra még elmentünk a „kis piszkosba” hogy még egy két ajándékról gondoskodjunk.
Este gondosabban csomagoltunk, mert még egy szigorúbb határátkelésben lesz részünk Oroszországból az unióba. És hát megkaptuk az Oroszországról szóló totót.


Made with Slideshow Embed Tool

Tovább a szentpétervári út 9. napjára >>