11. nap 2008.07.22.

Reggel az utolsó programpontunk következett. Már-már azt hittem, hogy ide nem jutunk el, mert én azt hittem, hogy az odafelé vezető úton nézzük meg a „Keresztek hegyét”.


A látvány nem ért váratlanul, mert az utazás előtt megnéztem, hogy itt mit láthatunk. A felkészülés ellenére nagyon megérintett az egész. Úgy éreztem, hogy az embereknek, mindegy, hogy milyen náció, a szeretett ember elvesztése ugyanazt a fájdalmat váltja ki a lelkében. Minden egyes keresztnek megvan a maga története, a maga tragédiája.


Fájdalommal gondoltam én is saját halottaimra, s bennem is megszólalt az az érzés, hogy az ő emlékük is megérdemelne itt egy keresztet. De végül letettem róla. A keresztek az enyészeté lett emberekről szóltak úgy, hogy maguk a keresztek is az enyészeté lesznek. Új, régi, megfeketedett, szalmából készült, kagylóval kirakott… mind egy - egy ember, családok tragédiáját jelentik. Szívesen félrehúzódtam volna és kibőgtem volna magam. Talán így még soha nem összegződött bennem veszteségeim fájdalma. Ezen a helyen nem voltak viháncoló, nevetgélő emberek, a hely szelleme, üzenete mindenkit megrázott.


Innen aztán irány Byalistok, előtte még Suwalki már ismert áruháza. Itt elköltöttük maradék zlotynkat (nekem Zuborowkára volt rendelésem) és rövid utazás után utolsó szálláshelyünkre érkeztünk. Nem gondoltam, hogy a város látványa egyből kiváltja belőlünk „az itt sétálni kell” érzést. De kellett. Ebben a városban született Zamenhof és Sabin is.
Az útfelújítás ellenére a város belső tere hangulatos, szép a temploma.


Az egyetem épülete és parkja kedves színfolt a város közepén. A séta után utoljára csomagoltunk bőröndünkbe már úgy, hogy reggel egy két dolgot még berakva minél hamarabb útra készek legyünk.


Made with Slideshow Embed Tool

Tovább a szentpétervári út 12. napjára >>